A Dombóvári KC volt játékosa Dr. Deák Attila is a pécsi csapatot erősíti az elkövetkező szezonokban. A 33 éves, 193 centi magas bedobó a kosárlabdázás mellett jogász-pályafutását is folytatni szeretné.

Az elmúlt szezon alapszakaszában 26 játékperc alatt 11,6 pontot átlagoló Deákot a dombóváron töltött évekről és az átigazolásról kérdeztük.

- Nagykőrösön, Vásárhelyen és Szegeden is kosárlabdáztál, mégis a legtöbben dombóváriként ismertünk. Milyen emlékek fűznek a városhoz?

- Amikor először oda igazoltam, bejutottunk a kupában a legjobb négy közé, ami egy ilyen kis város életében nagy dolog. Igazából csak kicsin múlott, hogy nem jött össze akkor az érem Székesfehérváron. Ezt követően Dombóváron is voltak anyagi problémák, én pedig jobbnak láttam csak az iskolára koncentrálni, ezért hazaköltöztem. A kétévnyi kihagyás során, illetve hobbi szintű kosarazás mellett befejeztem az iskolát, elkezdtem dolgozni is, de még éreztem kedvet a kosárlabdázáshoz.

- Hogy tértél vissza a kihagyást követően?

- Időközben megismerkedtem a feleségemmel - aki egyébként pécsi - és szerződést ajánlott a Dombóvár, így összeköthettem a kellemest a hasznossal, elvégre nem túl nagy a távolság. Nagyon szerettem Dombóváron játszani, kis város, mindenki ismer mindenkit, a kosarasokat pedig pláne. Nagyon szeretik ott a kosárlabdát, és úgy éreztem, hogy engem is megszerettek, rengeteg barátra leltem ott. A sportolás mellett elkezdhettem dolgozni is, így a jogi karrierem sem tört meg, eljárhattam tárgyalásokra is, sok munkám volt.

- Milyen eredményeket értetek el?

- Amikor Dzunics volt az edző, akkor ment a csapatnak is és nekem is a legjobban. Egyfelől nagyon jó légiósok voltak, másrészt Bánét nagyon jó edzőnek tartom, megtalálta, hogy kinek hol van a legjobb helye a pályán, és úgy éreztem, hogy nekem is sikerült megtalálni a megfelelő pozíciót. Az alapszakaszban másodikak lettünk, ami talán azóta is a legnagyobb fájdalom nekem is és a dombóvári közönségnek is, abban a csapatban talán több lett volna, de pont a legfontosabb play off meccsekre lesérült az egyik legjobb légiósunk, Mills. Én pedig az első Körmend meccsen sérültem meg, és végül két hiányzóval nem sikerült továbbjutnunk. Következő évben hatodikak lettünk, az is egy jó eredmény volt, a tavalyi szezonban azonban nem alakultak jól a dolgok sem anyagilag, sem sportszakmailag. Akik ott voltunk, vállaltuk, hogy hátha ezzel tudunk segíteni a dombóvári kosárlabdának, hátha tudják rendezni a viszonyokat, ami egyébként a mai napig folyamatban van és nagyon reméljük, hogy sikerül.

- Azt már bizonyítottátok az előző szezonban, hogy nem menekültök a nehéz időkben. Jövőre mégis nálunk folytatod.

- Gyakorlatilag amióta Pécsett vagyok, adott volt a lehetősége annak, hogy ide igazoljak. Több dolog köt ide, építkezésen is gondolkodunk, mindenképpen itt képzelem a jövőmet, tehát eddig is benne volt a pakliban, hogy itt kosarazzak. Volt, hogy nem kerestek, de én jöttem volna, volt, hogy kaptam ajánlatot, de én inkább mást választottam. Mindig képben volt a dolog, és végül most alakult úgy, hogy pécsi játékos lettem.

- A magyar keret már-már véglegesnek tekinthető, mit gondolsz a kialakult csapatról?

- Ígéretesnek tartom, az itt lévő magyar játékosokra mindenképpen lehet építeni, viszont hogy ez mire lesz elég, az főképp a légiósokon fog múlni. Ez nem csak nálunk van így, előreláthatólag lesz egy-két csapat, ami kiemelkedik a mezőnyből - Szolnok, azt mondják a Körmend is, szerintem az Albacomp is erős lesz, de a ZTE is ott van, mint címvédő -, de a többiek között nagyon minimális különbségek dönthetnek majd. A lényeg, hogy az összes nyerhető meccset hozni kell, és akiket meg akarunk előzni a nyolcba kerülés miatt, azokat idegenben is jó lenne megverni.

- Harminchárom évesen még nem számítasz vén rókának, ebben a csapatban azonban mindenképp a rutinos játékosok közé tartozol.

- Hát igen, erre a harminchárom évre szokták azt is mondani, hogy öreg, meg azt is, hogy még nem öreg, én magamat nem érzem annak. Mindenesetre az öltözőben biztosan azzal indítok majd, hogy tegezhetnek a srácok... Ezzel nem lesz baj, ambícióim vannak, remélem, hogy ennek a pályán is látszik majd a nyoma. Idősebbnek számítok én is, Lecsó (Gémes Levente) is, ha tudunk, akkor nyilván próbálunk majd segíteni a fiataloknak. Remélem, hogy jó atmoszféra alakul ki, mert az elengedhetetlen az eredményességhez.